Rock sztár akartam lenni, erre határozottan emlékszem. Nem sok mindenre emlékszem a gyerekkoromból de arra bizonyosan, hogy halálra sértve vittem le a szemetet a második emeleti panelból és megfogadtam, hogy rock sztár leszek, mert egy rock sztárnak nem kérdés a szemét kérdés. Lehetetlen, hogy az legyen, és megindult a fantáziám, hogy ellenben mi nem lehetetlen a számára de egyszerűen nem tudtam válaszolni a saját kérdésemre. Semmi nem tűnt lehetetlennek egy rock sztárnak.

Persze nem lettem rock sztár. Ahogy nem lettem színész sem, vagy nőgyógyász, atomfizikus, politikus, rádióbemondó, vagy egyszerűen csak celeb. Negyven évesen egy jó kis nickre futotta: történetsíró, és azt hiszem jóval több irigyre, mint hálás olvasóra. És ez jó. Azt jelzi, hogy az irigyeim olvasnak, de vannak olyanok is, akik szeretik a firkálásaimat.

Felemás siker, mondanák sokan. Szerintem pont jó. Annál is inkább, mert megjártam én már minden jelentősebb amatőr irodalmi portált, ahonnan ki is lettem tiltva. Mert nagy a pofám! Meg merem mondani a véleményem és vállalom is azt. Például meg tudok bolondulni, ha azt olvasom egy ilyen „szeressük az irodalmat” webszájt vagy mi a franc impresszumában, hogy ők nem politizálnak. Baromság és képmutatás. Vagy még egy eset lehet. Nem ezen a földön élnek. A földön kívüli irodalom, meg nem hat meg. A kortárs érdekelne, ha lenne, de ezek meg utálják a politikát. Struccok. Benn a fejük a homokban. Ezzel csak egy bajom van. Nem csak a politikát nem látják, meg hallják, az életet sem. Pedig arról írnak. Szerintük. Szerintem meg nem. Szerintem csak menekülnek, saját kibaszott gyengeségük elől, meg szerelmeikből, magányuk fogságából, szellemi amortizációjuk víziójától, saját maguktól, és hosszan lehetne sorolni. És közben azt hiszik, hogy írók, vagy költők. Pedig mennyire nem! Csak bevették azt a sok rossz, álszent hazug dumát, amit egymásnak osztanak a hozzászólásokban, Hogy: Írén, Zseni vagy, Béla, ha ezt Mikszáth olvasná, Jenő, megjelent éjjel nálam József Attila és a te nevedet suttogta, Piroska, Faludy kismiska és a többi és a többi, és a többi. Tessék fölhaladni egy ilyen portálra és tessék megnézni, ez van. Gondolkodás nélkül körbecsókolják, körbenyálazzák egymást és azonnal millió zseni születik. Az, hogy műfajelmélet, nem érdekli őket, mondván ők ösztönből írnak és formabontanak. Az, hogy vannak az írásnak alapszabályai, nekik rossz duma, mert a Szapinszki Feri megmondta, hogy amit írnak az bizony jó. A Szapinszki Miki meg a kocsmában találkozott olyan emberrel, akinek az unokahúga kezet fogott egyszer egy valódi íróval, így neki meg kell legyen a kritikai vénája.

Na kritika. Az, amit nagyon nem bírnak. Pláne azok nem, akik esetében egy ló hamarabb áll kézen, mintsem, hogy ő két elfogadható jó és irodalomszerű mondatot leírjon. De a jobbak sem és a profik meg egyáltalán. Egyszerűen be vannak sértődve a kritikán, mélységesen, és azonnal megy az áskálódás a kritikus ellen és sok lúd, disznót győz alapon szépen kitúrnak. Egy idő után nem marad már más, mint ez a blog. Amit senki, de senki le nem tilthat, ki nem radírozhat, és ahol lehull a lepel, legalábbis a két legnagyobb „Amatőr irodalmi  portál” Valódi belső életéről, nyugi hugi lesz sex, barátságok és szakítások, irodalmi bábszínház és a bábjátékosok, tiszta tömény krimi és horror show, agy horror, agy terror, mindamellett, hogy egy sorozatban, a szerző, jelen esetben a blogger, bemutatja, hogy szerinte hogyan legyünk híres írók. No és bonuszként némi extra, amennyiben extrának elfogadhatók az alkotó írásai.